A Hétrét dél-nyugat magyarországi együttes, az ország ezen szöglete pedig mindig is a különböző kultúrák és hagyományok olvasztótengelyének számított. Három ország találkozik itt: Magyarország, Ausztria és Szlovénia, a régió számos nemzetiségnek ad otthont, így zenei hagyományokban is rendkívül gazdag. A Hétrét, amely eredetileg tradicionális ír zenét játszott, a későbbiekben erdélyi, balkáni, moldáviai, sőt a finn dallamvilágból vett zenei elemekkel is színesebbé tette repertoárját. Zenéjük alapvetően akusztikus, a hangszerek széles tárháza hallható a kelta hárfától, a fuvolán keresztül a dél-amerikai charango-ig.
Az együttes tagjai rendkívül eltérő tapasztalatokkal, illetve zenei háttérrel rendelkeznek. A Hétrét születése 1998 nyarára tehető. A Nyugat- illetve Dél-Magyarország különböző részeiről összeverbuválódott öt magyar zenészt két amerikai hegedűs egészítette ki 1999 őszén, így jött létre az új felállás, amellyel az első lemez is megszületett.
Albumok:
Hetric Free Folk
Nembánomból vanabánom
Első albumának címe: Hetric Free Folk, amely azt sugallja, hogy bár a zenéjük tradicionális, ezzel egyidőben rájuk jellemző módon "hétrétes". A CD borítójának belső oldalán olvasható a filozófus Nietzsche-től kölcsönzött idézet, ami hűen tükrözi az együttes művészetről vallott elképzelését:
"Az élet, a szenvedés, a gyönyör e buja bőségének közepette lakozik a tragédia, fenségesen, elragadtatva, s távoli, mélabús dalra figyel - a létezésről regél e dal, az élet forrásairól, melyeket így hívnak: vágykép, akarás, fájdalom."
- Friedrich Nietzsche -
Az első hanganyag elkészítésének küzdelmeit örökíti meg az alcím: Nem piskóta. Miért éppen ez? Mert ők nem csak a zenei önkifejezés kedvéért játszanak, hanem mert szeretik is azt, márpedig ez manapság "nem piskóta."
A Hétrét számos helyszínen megfordul, legyenek azok kisvárosi pubok vagy rangos zenei fesztiválok. Kiemelendő ezek közül a galántai, illetve a Fonóbeli, Ghímessel közös koncert, a szlovéniai Etno Urban, illetve Etno Rock, a Pepsi Sziget, a Művészetek Völgye, a Savaria, vagy a Pécsi Napok Fesztiválokon történt fellépések. A Hétrét jelenleg a Román Sándor által vezetett Experidance Tánctársulat új, Muskétások című produkciójának zeneszerzésére is vállalkozott.
2004-ben a zenekar jelentős átalakuláson ment keresztül. Az ős Hétrét tagok mellett (Boa Veronika Setanta - ének, Hochrein Judit - furulyák, harmonika, Tóth István - bodhrán, charango, gitárok, Kardos Endre Bozi - fuvola, furulyák) ezentúl láthatjuk a színpadon Kása Ilkát (hegedű), Óvári Miklóst (gitár), Lőrincz Tamást és Radics Igort (ütősök, dob), valamint Szantner Lászlót (basszusgitár), kiknek jelenléte és játéka izgalmasabbá, teltebbé teszi a Hétrét muzsikáját. Az már csak hab a tortán, amikor az időről-időre felbukkanó két amerikai - Kim Coleman és Jon Hanson - vendégjátéka is színesíti a koncertet.
Az együttes azt állítja, hogy a 2004-es esztendő (a műfajon belül) az ő évük lesz. Ha ehhez a kijelentéshez hozzátesszük a múlt év sikereit, eredményeit, megállapíthatjuk, nem járnak messze az igazságtól. Tavaly a Sziget Fesztivál Világzenei Nagyszínpadán (ahol csupán hét magyar zenekar mutatkozhatott be a nagyérdemű előtt) sikeres koncertet adtak, ezen kívül pedig számtalan meghívásnak tettek eleget az ország különböző pontjain felbukkanó rendezvényeken. Első albumuk, a Hetric Free Folk kitűnő eladási példányszámmal büszkélkedhet, amit mind a szakma, mind pedig a közönség elismerően és szeretettel fogadott. A 2004 nyarán megjelent Nembánomból vanabánom című második albumra minden bizonnyal hasonló sors vár...
Forrás:
Linkek:
Kommentek:
Dátum: 2009. október 12., hétfő, 13:31
Host: dsl85-238-88-232.pool.tvnet.hu
|
2008. óta új lemez készült, melynek a címe "Eriggy az utamra". dominánsabb lett a magyar népzene és a zenekar 5 tagja szerzett rá dalokat. |
Dátum: 2004. december 19., vasárnap, 11:28
Host: dsl51B6E9AE.pool.t-online.hu
|
A www.hetret(...) már hónapok óta új tagokkal szerepel a zenekar és megjelent a 2. lemezük is. |
|