A limerick szigorúan körülhatárolt, szabatos és pontos versforma. Külső formája az ötsoros vers. Az első és második sor 10-10 vagy 11-11 szótag és a két sor rímel egymásra. A harmadik és negyedik sor ugyancsak összerímel, de rövidebb; rendszerint 7-7 vagy 9-9 szótag. Az utolsó, ötödik sor ugyanolyan hosszú, mint az első kettő és rímel rájuk.


Ugyanilyen határozott és elkerülhetetlen a költemény belső felosztása. Az első két sor bemutatja a költemény szereplőjét – esetleg a két szereplőt – a harmadik és negyedik sor összefoglalja a cselekményt, az utolsó, ötödik sor pedig a meglepő, humoros vagy szatirikus, lehetőleg teljesen váratlan csattanóval szolgál.” (Faludy György)
Hozzá kell – sajnos – tennem, a mai magyar költészet művelői – esetenként szerénységemmel egyetemben – hőseik pimasz szemérmetlensége mintájára nyelvet öltenek a szigorú forma egyik szabályára, nevezetesen a sorok szótagszámára.

A 10-10 esetenként éppen csak 8-8, a 11-11 pedig 12-12, a 7-7 meg van, hogy 6-6-ra rövidül. Arra azonban ügyelnek, hogy a hosszú-hosszú, rövid-rövid, hosszú sorviszony rendben legyen, az a-a-b-b-a rímképlet is megmaradjon; a tartalom pedig végképp, amúgy limerickesen szókimondó, elmés, csattanós, édes női ajkakra mosolyt csaljon, férfikörben vad röhögést fakasszon. Bocsássuk hát meg kilengéseiket, derüljünk sokszor kisded, koravén-gyermeteg, ám szívderítő bolondságaikon!