(Fogaras, 1914. febr. 12. - Bp., 1970. júl. 11.): geofizikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1960, r. 1970), Kossuth-díjas (1957). Matematika-fizika szakos tanári és matematikából doktori oklevelet a bp.-i tudományegy.-en szerzett. Utána az egy. matematikai tanszékén tanársegéd (1938-42), ezzel egyidejűleg kezdte meg munkáját a Magy.-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) geofizikai osztályán (1940-1950). 1947-ben a bp.-i tudományegy.-en magántanári képesítést nyert, 1952-ben a kandidátusi, 1958-ban a tudományok doktora fokozatot szerezte meg. Egerváry Jenő utódaként a bp.-i áll. felsőiparisk.-ban matematikát tanított (1942-50). 1949-ben megbízták a geofizikai tanszék megszervezésével, 1951-ben ugyanott docens, 1956-ban tanszékvezető egy.-i tanár. Mint matematikus főként halmazelmélettel foglalkozott. Geofizikusi pályája a gravitációs és földmágneses mérések eredményeinek korszerű értékelésére vonatkozó kutatásokkal indult. Tanulmányaiban 1953-tól elsősorban a Föld tágulására vonatkozó elméletét ismertette. A tágulás mértékét több, egymástól független módszerrel határozta meg és eredményül ugyanazt a nagyságrendet kapta. Tanszékén indult meg Mo.-on a Föld fizikájának szervezett kutatása. Létrehozta az új, korszerű szeizmológiai obszervatóriumok hálózatát, megindította a hazai paleomágneses kutatásokat, továbbá a gravitációs állandó újabb meghatározására irányuló vizsgálatokat. 1966-tól haláláig a bp.-i tudományegyetem természettudományi karának dékánja. Az Űrkutatási Kormánybizottság tagja, ezen belül a Fizikai Munkabizottság elnöke, a Nemzetközi Űrkutatási Bizottság (COSPAR) héttagú elnöksége tagja, a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió magyar bizottságának titkára volt, tagja továbbá több nemzetközi geofizikai társaságnak és szervezetnek. A Magy. Geofizikusok Egyesületének egyik alapítója és társelnöke. A Nemzetközi Geofizikai Év és az azt követő nemzetközi geofizikai együttműködés hazai szervezője és irányítója volt. 1967. aug.-tól egy évet Japánban töltött az UNESCO kiküldetésében. Értekezéseinek száma meghaladja a százat. Több népszerűsítő jellegű könyvet is írt, szerepelt a napi sajtóban, rádióban, televízióban. Az Eötvös Loránd-emlékérem tulajdonosa volt (1963). - F. m. Geofizikai alapismeretek (Bp., 1955); A hőfluxus eredetéről (Geofizikai Közlemények, 1958. 2. sz.); A Föld fizikája (Bp., 1956); A földrengések és a Föld (Bp., 1966); Physik der festen Erde (Bp., 1969); Eötvös Loránd (M. Zemplén Jolánnal, Bp., 1970); Die Erdbeben und die Erde (Leipzig-Bp., 1971). - Irod. Barta György: E. L. (Magy. Tud., 1970. 10. sz.); Renner János: E. L. (Magy. Geofizika, 1970. 3. sz.); -: E. L. (Geofizikai Közlemények, 1970. 3-4. sz.).