apostol, Benjamin törzséből származott (Hieronymus szerint Giskalában született), a ciliciai Tarsusban nőtt fel. Itt ismerkedett meg a görög műveltséggel, Jeruzsálemben pedig rabbinikus tanulmányokat folytatott. A kereszténységgel szemben kezdetben nagyon ellenséges álláspontot foglalt el, de az a Krisztus-látomás, amely damaszkuszi útjában földresujtotta, egészen megváltoztatta felfogását. A keresztényeket üldöző Saulus keresztény lett s néhány évi előkészület után egész életét a kereszténység terjesztésére szentelte. Buzgóságát elsősorban bűntudata sarkalta : jóvá kellett tennie azt a bűnét, hogy üldözte a kereszténységet ; másodsorban azonban nagy hivatásának a felismerése is hevítette. Pál apostol egészen új alapokra fektette a kereszténységet. Jézus közvetlen tanítványai a mozgalomnak nem tudtak világraszóló lendületet adni. Csak Jeruzsálemben és környékén működtek és tanításaik horderejét sem aknázták ki. Pál apostol mindenekelőtt Jézus vallásos jelentősége tekintetében foglalt el igen határozott álláspontot. Jézus Krisztust Isten egyszülött fiának, halálát önkéntes áldozatnak, áldozatát világmegváltásnak, egész művét az emberiség üdvösségében egy teljesen új korszaknak tekintette s az úgynevezett christocentrikus vallásosság alapjait ő fektette le. Azután tudatosan megtette azt az elhatározó lépést, hogy az evangéliumot nemcsak a zsidóság kiváltságának tekintette, hanem azt a törvénnyel szembeállította s mivel a zsidóság a törvénytől nem akart elszakadni, a pogányok közt is hirdette. E felfogása miatt szembekerült ugyan az apostolokkal, de a jeruzsálemi konventen megegyezett velük s ettől kezdve P. a pogányok elismert apostola, aki páratlan buzgósággal térít, nagy földet bejár és a kereszténység világmissziójának az alappilléreit megépíti. Kis-Ázsiában, Görögországban, Rómában (s egy nem egészen hiteles legenda szerint még Spanyolországban is) terjesztette a kereszténységet. Működésének eredménye az általa lefektetett alapokon felépült keresztény egyház. Életének és művének személyes emlékei azok a levelek, amelyeket az általa alapított, vagy vele kapcsolatba került gyülekezeteknek, valamint egyes munkatársainak írt s amelyekből nagy egyénisége és alapvető gondolatai egész világosan kibontakoznak. Az újabb teológia nem tartja valamennyi levelét hitelesnek. Legáltalánosabban kétségbe vonják a zsidókhoz írt levelét és a Titushoz és Timotheushoz írott, úgynevezett pásztori leveleket. De a főlevelek (a rómaiakhoz, korinthusiakhoz, galatákhoz írottak) hitelességéhez kétség aligha fér. Ezekből pedig nyilvánvaló, hogy Jézus után P. egész új alapokra fektette a kereszténységet s hogy az egyházi jellegű kereszténység az ő tanítása alapján épült ki.