Marcus Tullius, a rómaiak legjelesebb szónoka és államférfiú, szül. Arpinumban Kr. e. 106 jan. 3., módos lovagrendű családból, megh. 43 dec. 7. Atyja Rómában a legnagyobb gonddal neveltette, jobbára görög mesterekkel. Szónoki, jogi és filozófiai tanulmányok végzése után Kr. e. 81. megjelenik a szószéken, s egy év mulva Sextus Rosciust védi meg az apagyilkosság vádja ellen. Majd Görögországba utazik két évet tölt Athénben és Rhodos-szigetén, hol Molon rétor iskolája volt rá átalakító hatással. Molon mérsékelte a divatos ázsiai stílus dagályát és mesterkélt szóvirágait, keresett nyelvművészetét s keresetlenebb előadásmódra tanította. Hazatérve C. nőül vette Terentiát és megkezdte állami pályafutását. 75-ben quaestor volt Sziciliában, 69. aedilis, 66. praetor urbanus, 63. konzul. Ez állásában fölfedezte és elnyomta Catilina összeesküvését s kiérdemelte a haza atyja dísznevet. Hiba volt, hogy míg Catilinát menekülni engedte, az elfogott összeesküvőket bírói itélet nélkül kivégeztette. Clodius tribunus, a triumvirek eszköze - személyes bosszuból is - váddal lépett föl ellene s C. 15 hónapot számkivetésben töltött. Diadalmas visszahívása után folytatta pályafutását; 53. augur, 51-50 kilikiai prokonzul lett. Hazatérve, szemben találta egymással Caesart és Pompeiust. Hosszas habozás után Pompeiushoz állt s mikor Caesar Pharsaloenál diadalt aratott, Brundisiumban megvonulva várt a győztesnek amnesztiájára. Mikor ezt megkapta, jószágaira vonult és filozófiai munkásságban keresett kárpótlást a nem élvezett forumi tapsokért. 60 éves korában nejétől elválván, Publiliát veszi nőül, de egy év mulva ettől is elválik. Ugyanekkor (45) halt meg imádott leánya, Tullia. Caesar halála után ismét kilép a küzdelem porondjára s Octavianusban bizakodva, meglepő bátorsággal szórja filippikáit Antonius ellen. De az ellenfelek csakhamar szövetkeztek s Octavianus habozás nélkül kiszolgáltatta őt Antonius bosszujának, kinek pribékjei kioltották a nemes becsvágyú, finom érzésű, művelt, de gyöngelelkű ember életét. 57 beszéde maradt reánk. Fontosabb védő beszédei Pro S. Roscio Amerino (80), melyben Rosciust az apagyilkosság vádja ellen védelmezi; de imperio Cn. Pompei (66), amellett kardoskodik, hogy a Mithridates és Tigranes elleni háborúnak Pompeius legyen a fővezére; pro L. Murena (63) sikeresen védi a hivatlhajhászással vádolt Murenát; pro Sulla (62) a Catilina összeesküvésében való részvét vádja ellen védi Sullát; pro Sestio (56) Sestius néptribunust védi a fegyveres erőszak vádja ellen, melyet Clodius emelt ellene; pro Archia poeta: Archias polgári joga mellett száll síkra s szépen beszél a költészet becséről; pro Caelio, a hirhedt Clodia által emelt méregkeverés vádja ellen védi Caeliust; pro Milone (52), kimutatja, hogy Milo önvédelemből ölte meg a demagóg Clodiust (Milót azonban számkivették); pro Marcello (46) megköszöni Caesarnak, hogy a Caesar-párti Marcellusnak megkegyelmezett; pro Ligario (46), az előbbihez hasonló, de éppen a kegyelem kieszközlése a célja; pro rege Deiotaro (45), Deiotarus galaciai tetrarchát védi a Caesar ellen gyilkos merénylet tervezésének vádja ellen. - Kiválóbb vádbeszédei: in Verrem (70), két akció, az elsőben egy, a másodikban 5 beszéd, melyekben sorban tárgyalja a Sziciliát zsaroló és fosztogató Verres proprétor visszaéléseit; legérdekesebb a 4. beszéd: de signis, mely a Verres által összeharácsolt sziciliai műtárgyakról szól; in Catilinam, 4 beszéd, melyekben a Catilina-féle összeesküvésről rántja le a leplet; in Pisonem (55), Piso makedoniai proprétor visszaéléseit tárgyalja; in M. Antonium Philippicae XIV., 14 hevesen támadó beszéd Antonius és egész politikája ellen. C. legtöbb beszéde nem abban az alakban maradt reánk, ahogy elmondta, hanem ahogy az íróasztalnál átdolgozta. Sok bennük a mesterkéltség, a hatásvadászat, az egyéni hiuság, a pompázó szócsillogás és nem ritkán kevés a magával ragadó lelkesedés vagy a meggyőzó erő, de a szép forma, a művelt izlés, a választékos, gond érthetővé teszi, hogy stílusa századokon át a klasszicitás mintája lett s humánus tartalmáért hozzá jártak iskolába a latin egyházatyák és a renaissance emberei. A stílusra soha egy író sem tett nagyobb hatást. C. szükségesnek tartotta, hogy gyakorlati szónoki működését elméletileg is igazolja. Ezt tette retorikai műveiben, melyekben a görög retorika tudományát népszerűsítette. Legkiválóbb a De oratore (a szónokról), melyet 55. írt 3 könyvben; első a szónok mivoltáról és képzéséről, a 2-ik a beszéd anyagának gyüjtéséről, rendezéséről és emlékezetbe véséséről, a 3-ik a kifejezésmódról és a szónoki előadásról szól. Előadása formája az aristotelesi dialógus, melyben a párbeszédes alak csak élénkítő kerete a többnyire összefüggő fejtegetéseknek. A Brutus de claris oratoribus (46) nem egyéb, mint a római ékesszólás története. Orator ad M. Brutum (46) a tökéletes szónok ideálját rajzolja: az a tökéletes szónok, aki minden tárgynál megtalálja az ahhoz illő hangot s a stílus minden nemével rendelkezik. A de optimo genere Oratorum (46) a szónoki beszéd nyelvéről szól és Demosthenest állítja fel mintául. De partitione oratoria: a szónoki beszéd részeiről. Jelentékeny filozófiai munkássága is, bár e téren csak szelemes kompilátor. A görög filozófiát ő tette hozzáférhetővé honfitársainak, s megteremtette a latin filozófiai nyelvet. A különböző rendszerek közt ingadozik: ő mindenütt praktikus római, aki a filozófiát gyakorlati haszna szerint becsüli. Erkölcstanát a stoikusok tételeire alapítja, de merevségüktől idegenkedik. Az epikureizmus ellen állandóan harcol. A töredékesen fennmaradt De republica-nak az a fő kérdése: melyik államforma a legjobb? A szóvivő Scipio kifejti, hogy a Gracchusok előtti római respublica a legtökéletesebb, mint a monarchiának, demokráciának és arisztokráciának keveréke. A 6. könyvből való a Scipio álma c. szép részlet, mely szerint a jó hazafiak életükben és halálukban elnyerik méltó jutalmukat. Befejezetlen és hézagos a De legibus (a törvényekről) is, mely az előbbinek mintegy folytatása s három könyvben a természeti, egyházi és állami jogot fejtegeti. Paradoxa stoicorum ad M. Brutum: retorikai gyakorlat, 46-ból, melyben a közfelfogás szerint paradox stoikus tételeket népszerűen magyaráz. Mint elméleti fejtegetés legnevezetesebb a De finibus bonorum et malorum (45) 5 könyve, melyben a különböző filozófiai iskoláknak az erkölcsi jóról és rosszról vallott nézeteit bírálja. A töredékes Academica a megismerés biztosságának problémáját tárgyalja. A Tusculanae disputationes (45-4) 5 könyve C. Tusculum melletti villájában tartott öt beszélgetés a következő témákról: 1. a halál megvetése; 2. a fájdalom elviselése; 3. a bánat enyhítése; 4. a lelki összhang egyéb zavarai; 5. az erény, mint a boldog élet egyetlen föltétele. Népszerű életfilozófia. A De natura deorum (44) 3 könyvben az istenség mivoltáról való nézeteket tárgyalja. Gato maior de senectute meg a Laelius de amicitia (44) a legüdébb, legkedvesebb munkácskák. Abban Cato védi az öregséget az ellene hangoztatott vádak ellen; ebben Laelius fejti ki az erkölcsi alapon nyugvó igazi barátság lényegét. A De divinatione (a jövendőmondás) és a De fato a stoikusok ellen irányulnak; amaz a jóslás hiábavalóságát mutatja ki, ez a végzet és az erkölcsi szabadság viszonyát tárgyalja. A cicerói praktikus filozófia szempontjából legnevezetesebb a De officiis (44), vagyis Marcus fiához a kötelességekről szóló 3 könyv a görög Panaitios és mások nyomán. Első könyve az erkölcsi jóról (honestum) s annak négy fő forrásáról (a stoikusok 4 sarkerénye: okosság, igazságosság, lelkierő, önmérséklet); a 2. a hasznosról, a 3. az erkölcsi jónak a hasznossal való látszólagos összeütközéséről szól. Főtétele, hogy a mi erkölcsileg jó, az hasznos is s az erkölcstelen sohase hasznos. Nagyon fontosak a kortörténetre nézve C. levelei. Több gyüjteményben összesen 864 levél maradt fenn; ezek között 90-et mások intéztek hozzá. Mindezekben a maga valóságában nyilatkozik meg a szeretetreméltó ember leplezetlen gyöngeségeivel, legtitkosabb gondolataival, legbizalmasabb közléseivel, s a periodusok hömpölygő árja helyett eleven csevegés üti meg fülünket. Az Atticushoz, legjobb barátjához intézett leveleit (ad Atticum) C. halála után magas Atticus tette közzé 16 könyvben. Egy másik, szintén 16 könyvből álló gyüjteményt (ad familiares címen) szintén C. halála után adott ki az ő meghitt embere s bizalmas munkatársa, Tiro, egy tudós libertinus, kinek C. annyiszor hálálkodik leveleiben. Van egy 8 könyvből álló gyüjtemény testvéréhez, Quintushoz intézett levelekből (ad Quintum fratrem), s egy hézagos gyüjtemény: ad Marcum Brutum, két könyvben. V. ö. Peter, Der Brief in der röm. Literatur (Leipzig 1901). C. a költészettel is megpróbálkozott; eleinte görög költeményeket fordított, majd mikor nem talált alkalmas embert konzulsága tetteinek megéneklésére, maga fogott hozzá és De consulatu suo, majd De temporibus meis címen írt magáról epikus költeményeket, melyek már kortársainak gúnyolódásra adtak alkalmat; kivált ez a sora: O fortunatam natam me consule Romam (Oh boldog Róma, az én konzulságom alatt te újra születtél). Megénekelte Caesar britanniai hadjáratát (54) s Mariust is, aki földije volt. Mindezek elvesztek, csak Aratos-fordításából maradt fenn nagyobb (480 versre terjedő) töredék (Aratea, Baehrens Poetao lat. min. I. ).